|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kolcsár Irén 2004. október 1.Úgy tűnik, hogy gazdátlan a romániai magyar közoktatás. Mindenütt a nemtörődömség, a hanyagság, a felelősség hiánya és az ebből fakadó káosz és züllés tapasztalható. Csekéné Kolcsár Irén kifejtette, mit ért ezen. Nyáron hírül adta az újság, hogy "halomra buktak" a tanárok. A tanárok egész nyáron nem pihenhettek, mert hol vizsgáztattak, hol őket vizsgáztatták. A tanfelügyelők próbálták lehetőleg emberségesen helyreigazítani a tanárok számítógépes elhelyezése okozta károkat. Szakképzett tanárok maradnak állás nélkül százszámra, hogy majd egyéves szerződéssel valakik kényükre-kedvükre tegyék őket egyik helyről a másikra. Falvak tucatjai kezdik úgy az új tanévet, hogy egyetlen szaktanár sincs. Magyar szakos sem, a székelyföldi falvakban pedig évek óta hiányoznak a román szakos tanárok. A magyar nyelvi feladványsorozattal kapcsolatos botrány minden évben megismétlődik. Legutóbb a paródiával volt probléma: a nyolcadikosok tantervében nem szerepel a paródia, mint műfaji meghatározás. Nem működik a kommunikáció a minisztérium felelős szakemberei, a tanfelügyelőség és a magyartanárok között. – A képességeik megfelelő vizsgálata nélkül kerülnek szakiskolába és inasiskolába azok a diákok, akik elhasalnak a képességvizsgán. Megpecsételődik a sorsuk, ők lesznek az alulképzettek. A szórványban a szakiskolák működése átláthatatlan. Magyar nyelvűként hirdetik meg ugyan az osztályokat, de románul tanítják a szakmát. (A vallásórát is ortodox pap tartja a református és katolikus gyermekeknek.) /Csekéné Kolcsár Irén: Tanév eleji helóta gondolatok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./2004. december 7.Csökken a lélekszám, a falvakban bezárt iskolák, magányos templomok és kaszálatlan temetők. Elvándorolnak a fiatalok. Jönnek majd az új honfoglalók Magyarországon beérett a Ratkó-törvény elembertelenítő hatása, Erdélyben pedig Ceausescu népszaporító diktatúrájának züllesztése. A hagyományok eltorzítása miatt elveszett a kisközösségek megtartó ereje. Mára már a magyar települések zömében több a temetés, mint a keresztelő. Megfogyatkozott a család nemzetépítő, pszichés energiája, állapította meg Csekéné Kolcsár Irén. Súlyos gond az alkoholizmus. Újra terjed a tébécé. Hullámokban ismétlődnek az öngyilkosságok. A válaszkeresés szándékával indult az Áldás-Népesség mozgalom. Újra kell szerveznünk önmagunkat, jelezte a cikkíró. Írjanak ki a falusi fiatal értelmiségiek számára otthonteremtő pályázatokat, javasolta. /Csekéné Kolcsár Irén: Áldatlan állapotaink. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./2004. december 15.Nem könnyű szembesülni az érdekből elkövetett nemzetellenes aljasságokkal, írta Csekéné Kolcsár Irén. Amikor a baloldal kijelenti, hogy az ország gazdasága nem bírja el a további terheléseket. A nagycsaládból sem dobnak ki az ablakon két-három fölösleges gyermeket, mert úgymond azok nem fértek bele a költségvetésbe. A hozzászóló Magyarországon utaztában látta azt a mérhetetlen nyomort, amelybe beletaszította a felemás rendszerváltás a magyarok millióit. Megtapasztalta „a primitív és nemzetietlen tudatlanságot, ami miatt újra kormányozhatnak a rendszerváltás (?) nyertesei, Rákosi pajtás fiatal utódai”. Ők jobban tudják, hogy mi jó a kisebbségbe kényszerített magyaroknak. „Tudja ezt Gyurcsány pajti és Iliescu elvtárs. Mi itthon bozgorok vagyunk, túl meg büdös oláhok.” A magyarországiak nem tudják, hogy a magyar diákokkal azt énekeltetik december elsején, a nagynemzeti ünnepen, hogy Noi suntem romani, noi suntem romani! (Mi románok vagyunk, mi románok vagyunk...), és megfenyítik a magyar pedagógusokat, akik menekülnek a megtiszteltetés elől. „Mindig kéznél van a hatalmon levőknek a szolgálatos ellenség. Teszem azt, a földbirtokos osztály, a vidéki parasztság és a fővárosi lakosság, a polgári-kispolgári csökevény, a harácsoló kulák, az erdélyi kétkezi munkás.” /Csekéné Kolcsár Irén: Egy anyabozgor közbekiabálása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2005. november 28.November 25-én ismertették Kolozsváron az Irodalomtanítás öröméért elnevezésű pályázat ez évi díjazottjait. Két kategóriát hirdettek meg a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanárai: a műértelmező és a tanári napló kategóriát. Egyed Emese tanszékvezető történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, hiszen mindkét alkalommal szerzőket avattak. Idén a tanári naplót illetően Patek Mária és Antal Margit első díjat nyert, Misztrik Jolán második díjat, könyvjutalomban részesült Kolcsár Irén. A műértelmező kategóriában az első díjat Szilveszter László kapta. /N.-H.D.: Díjazott magyar szakos tanárok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./2006. január 21.Kolozsváron a Brancusi Iskolában Bartha Kinga, a magyar tagozatért felelős aligazgatónő az ősszel versenyvizsgázott sikeresen erre, a két évig befagyasztott magyar aligazgatói állásra. Ő a fáradhatatlan tanár. Évekig járt Magyarlónáról Kolozsvárra és közben remek biológia órákat tartott, versenyeket, kirándulásokat szervezett. Tanítványai nyerték a Xantus János vetélkedő erdélyi szakaszát. Jutalmul Szovátán nyaralhattak a versenyzők. Az iskolában kicserélték az ajtókat és ablakokat, az informatika laborba a 2005-ös esztendőben szereztek harminchárom új számítógépet, és az internet-hozzáférhetőségük is biztosított. /Csekéné Kolcsár Irén: Iskola a Palocsay kert szomszédságában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./2007. május 9.A marosvásárhelyi fejedelmi beiktatásról érkezett Kolozsvárra 1707. áprilisában II. Rákóczi Ferenc. Akkor avatta fel a volt jezsuita kollégiumban a Kolozsvári Nemes Ifjak Társaságát. Erre a 300 évvel ezelőtti eseményre emlékeztek Kolozsváron a Kibédi Általános Iskola kisdiákjai Mátyus Ilona tanítónő vezetésével. A kirándulás csupán töredéke annak a tanítónő több mint egy évtizedes szellemi építőmunkájának. A tanítónő diákjaival a fejedelem és Mikes Kelemen nyomdokain járt Zágonban, Gyergyószárhegyen, Radnóton és Marosvásárhelyen. Régmúlt események helyszíneit keresték. A csoport tevékenysége része annak a nagyobb programnak, amelyet a Magyarország Felfedezői Szövetség gondosan megtervez évről évre, abból a meggondolásból, hogy járhatóbbá tegye az egymáshoz vezető utakat. Pályázatokat hirdetnek meg, amelyeken bárki részt vehet – gyerek, ifjú, felnőtt – határoktól függetlenül. Várfelderítői játékos kirándulásokat szerveznek. Kolozsváron, Tőkés Elek igazgató adott otthont a megemlékező ünnepségnek, a történelmi játéknak a Báthory István Elméleti Líceumban. A Kibédi Általános Iskola tanulói kapcsolódtak ahhoz a megemlékezés sorozathoz, amelyet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a marosvásárhelyi Vártemplom szervezett a háromszáz évvel ezelőtti eseményekről, Marosvásárhelyen. /Csekéné Kolcsár Irén: Kolozsvári Nemes Ifjak emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./2012. október 27.Szép álmok a jövendőrőlBeszélgetés a 75 éves Ráduly János népköltészet- és rovásíráskutatóval, költővel, fordítóval – Kedves Ráduly János, 2012. október 27- én lesz 75 éves. Hogy érzi magát? – Az elmúlt 2011-es esztendő végén ilyen elgondolásom született: "De hiszen jövőben töltöm a 75. életévemet. Milyen jó lenne, ha 75 önálló kötettel ünnepelhetném." Akkor a könyveim száma 70 körül volt. A szerencsés véletlenek folytán már befutott a 81. kötetem. Felajzott lelkiállapotomnak háromsoros versben, a Hetvenöt című haikumban adtam hangot. Íme: Hetvenöt évem: / Visszapillantó tükör / Aranykeretben. – Kiszámítottam, hogy 1975-től, első kötete megjelenésétől a 37 év alatt megjelent 81 kötet több mint kétkötetes átlagtermést jelent évente. Persze, voltak "gazdagabb" és "szegényebb" évek is… – Úgy van, de ne feledjük: első cikkem a sajtóban 22 éves koromban jelent meg, és már 38 esztendős voltam, amikor az első, Kibédi népballadák című gyűjteményem napvilágot látott. A kötetkésésnek egyszerű a magyarázata: a kibédi balladakincs első bemutatására 1966-ban került sor, ugyanis akkor védtem meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen Kibéd népballada-költészete című államvizsga- dolgozatomat. Ezt aztán bővítettem, fejlesztettem, tökéletesítettem tovább, hogy végül a bevezető tanulmányomat így kezdhessem: "Ez a balladagyűjtemény (...) a Maros megyei Kibéd (Chibed) élő népballada-költészetének bemutatására vállalkozik..." Könyvem tehát műfajmonográfia volt, első kísérlet egy adott faluközösség balladatudásának a taglalására. Érdekes a "gazdagabb" meg "szegényebb" termésű évekre való utalás: 1981-1984 között nem jelent meg könyvem, 2008-ban viszont 13 önálló kötet "birtokosa" lettem. – Kérem, szíveskedjék megadni a 81 kötet műfaji besorolását. – Elsőként a néprajzi/népköltészeti kiadványokat említem, ezek száma 48. Zömében népmese- és mondakötetekről, népi tréfákról van szó, ezek mintegy 1200 népi epikumot tartalmaznak. De vannak népballadákat, találós kérdéseket, népi imákat, szolgavallomásokat tartalmazó könyvek is, valamint három tanulmánykötet. A székely (magyar) rovásírást taglaló művek száma 11. Újabban fölfedezett rovásemlékeket (is) bemutatnak, valamint számos, nyelvtörténetileg is igazolható olvasattal vagy olvasatpontosítással hozakodnak elő. A szépirodalmat 22 kötet képviseli, ebből a verseskönyvek, fordításkötetek száma tizenhárom. – Mint látjuk, a legtöbb néprajzi kiadvány, de nem elhanyagolandó a verseket, rovásírás-tanulmányokat és fordításokat tartalmazó kötetek száma sem. 1962-ben kezdte népköltészeti gyűjtéseit Kibéden, amiből aligha hiszem, hogy maradt volna még, ami nem került "ceruzavégre". Vagy mégis?... – Sok anyag van, ami Kibéden nem került "ceruzavégre". A néprajz mint fogalom roppant tág, gyűjtése mai és eljövendő nemzedékek hosszú sorának alapos kutatómunkáját igényli. A magam pászmáján maradva: nem foglalkoztam – például – a gazdag szokásvilággal, a szokásvilág költészetét is csak itt-ott említettem – érintőlegesen. A tárgyi néprajz kérdésköre úgyszólván a figyelmemen kívül maradt. Csak bizonyos szellemi műfajokra "specializáltam" magamat, de ott sem végeztem teljes értékű munkát. A lehetőségeim már behatárolódtak. Ez a tény többirányú érdeklődési köröm/köreim természetes következménye is. – Hol gyűjtött még Kibéden kívül? – Elsősorban Hármasfaluban, ahol nevelkedtem, majd Erdőszentgyörgyön, ahol 1955-ben hivatali munkámat megkezdtem. Említésre méltó, hogy Erdőszentgyörgyön állt össze A tulipános láda című személyi mesemonográfiám (1958–1961-es gyűjtés), amely közel ötven esztendős késéssel látott napvilágot. Kibéden és Hármasfalun kívül anyagokat közöltem még Nagykendről, Bözödújfaluból, Székelyvéckéről, Havadról, Havadtőről, Egrestőről, Ravából, Szovátáról stb. – Ismer-e olyan erdélyi magyar települést, ahol nem jártak még a "parlagtörők", azaz: találni mesét, balladát, lakodalmi búcsúztatót, sirató kesergőt vagy egyebet, ami még nincs lejegyezve? – Igen, az úgynevezett "fehér foltok" eltüntetésében nagy feladataink vannak. A főutaktól távolabb levő kis települések folklórkincse elevenebb, ezt Bartók és Kodály is hangsúlyozta a XX. század elején. Ma Romániában van magyar néprajzi képzés, az iskola, a pedagógusok egyik szép feladata – a hivatali munka mellett – a gyűjtőmunka megsokszorozása. Az előjelek biztatóak: egyre több cikk, tanulmány, sőt gyűjtemény lát napvilágot a főiskolát/egyetemet végzett pedagógusok tollából. De nyilvánvaló: mint ahogy írónak/költőnek születni kell, jó gyűjtőnek is születni kell. Ők akadályozhatják meg a néphagyomány "sírba-vitelét". – Amit eddig publikált, abból mi került tankönyvekbe, gyűjteményes válogatásokba, mit oktatnak a néprajzi egyetemen? – Számos antológia, kalendárium, évkönyv, tankönyv stb. közölte már eddig – a gyermekversek mellett – meséimet, mondáimat, találós kérdéseimet. Íme néhány adalék: 1982-ben jelent meg a Nyitva van az aranykapu. Versek, mesék, játékok óvodásoknak című összeállítás, a munkaközösség irányítója Péterfy Emília volt. Kibédi anyagok is helyet kaptak benne. Megemlítem a Nagyapó mesefája új sorozatának Az égbe nyúló fa című kiadványát (10. kötet, 2003), amelyben az összeállító egyáltalán nem említette a nevemet és gyűjteményeimet, holott a könyvnek vaskos fele kibédi népmese. A kötetcím is kibédi mesecím. Roppant beszédes a következő adalék: Varga Ferencné: 1111 találós kérdés című, több kiadásban megjelent gyűjteménye (1998) 304 kibédi találós kérdést tartalmaz, a forrás pompás megjelölésével. – Egyébként milyen a kapcsolata a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékével? – Jók a kapcsolataim a tudományegyetem néprajzi munkaközösségével és más egyetemek megfelelő tanszékeivel. Itt két, munkásságomról szóló dolgozatot említek. Az első: "Van itt mese zsákszámra". Ráduly János és a kibédi népmese hatása. Készítette Jenei- Szenner Emőke-Szende (2008). Babes-Bolyai Tudományegyetem. Kolozsvár-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 118 old.). A második: A Ráduly János gyűjtötte kibédi népmesék az oktató-nevelő munkában. Készítette: Bereczki Erzsébet (2008). Károli Gáspár Református Egyetem, Nagykőrös-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 67 old.). – Gyűjtéseiből, verseiből bizonyára kazetták és CD-k is készültek... – Hát igen, íme néhány kazetta: Szép Magdolna. Kibédi népmesék. Előadják Albert Júlia és Katona Éva (1997), Tündérszép Mosolygó Ilona. Kibédi magyar népmesék Katona Éva előadásában. Kibédi népmesék Katona Éva előadásában (2006). Most CD-k következnek: Válogatás Ráduly János népmeséiből (Csobánka, 2010), Kis- Küküllő menti népmesék (Csobánka, 2012). Előadják Bagi Rea és Koncz Hédy. Három megzenésített gyermekversem szerepel az Álomjáró című kiadványban, a zenét szerezte Székely Réka és Orsolya János (2009). Két felnőtteknek szóló versem is található az Üzenet, másként című CD-n, megzenésítette és előadja a budapesti Németh Viktor (2012). Külön kell megemlítenem azt a svéd sztereó lemezt, amelynek anyagában három kibédi népballada is szerepel a pécsi Janus Pannonius Női Kórus előadásában. Conductor: Mátyás Ivasivka (1976). Három kibédi népmese dramatizált változatáról is szólok, a szerzők: Bölöni Domokos, Kolcsár Irén, Jenei-Szenner Emőke- Szende. Ezek nyomtatásban is megjelentek. – Régebbről tudom, hogy gyakran jönnek látogatói kibédi otthonába; ezek milyen "súlycsoportba" sorolandók? – Elsősorban a baráti körömhöz tartozó belföldiek/külföldiek "ütik be" magukat hozzám, de lám, 1994-ben a japán Bartók- kutató Susumu Kuroishi látogatott meg, 2007-ben pedig az ugyancsak japán Takashi Yamazaki volt a vendégem. Bartók és Kibéd kapcsolata érdekelte őket. Takashi – Bartók életművének japán népszerűsítéséért – megkapta a magyar Pro Cultura Hungarica díjat. Az idén pedig a mongóliai Ulánbátorból érkeztek egyetemi tanárok, a rovásírás kérdésköre érdekelte őket. Rögtönzött előadásomat több tévékamerával rögzítették, a tolmács dr. Obrusánszky Borbála (Barbi) volt. Megkérdeztem, miért a több tévékamera? "Mert más-más egyetemeken tanítunk, s meg akarjuk őrizni találkozásunk félóráját /óráját" – válaszolták. – Egy-egy székely rovásírásos emlék felkutatása akár több száz kilométeres út megtételét is megköveteli. Melyik volt a legtávolabbi pont Romániában, ahol ez ügyben megfordult? – Számomra a legtávolabbi romániai rovásemlék a moldvabányai (Baia) volt, amelyet Tánczos Vilmos egyetemi tanár fedezett föl. 2006. augusztus 18-án magával vitt a helyszínre, ahol "meg- tanulmányoztam" a feliratot. Még aznap haza is hozott Kibédre (hatalmas vállalkozás volt!), így nem kényszerültem arra, hogy magammal vigyem félpatikányi gyógyszereimet. Persze, vonattal, busszal, alkalmikkal más rovásemlékgócokat is megközelítettem, például Székelyzsombort (Nyirő szülőfaluját), Sepsikilyént, Csíksomlyót, Bonyhát. Át a hegyeken sokszor jártam Berekeresztúron, rendszerint gyalog tettem meg a huszonvalahány kilométeres utat. – Most min dolgozik? – Pillanatnyilag bibliográfiámat állítom össze, a mintegy kétezer publikációból a néprajz és rovásírás témakörébe vágó közléseimet lajstromozom. Különben is: fel-felváltva mindig több kéziraton dolgoztam, kb. húsz újabb könyvkéziratom van kész, fokozatosan számítógépbe viszem át őket. – Ha már "túlszárnyalta" a 75 kötetet, gondolt-e arra, hogy 75. születésnapja alkalmával egy többszáz oldalas válogatást tegyen le az olvasó asztalára, amelyben mindegyik Ön által művelt műfaj képviselve legyen? – Ilyen típusú könyvre nem vágyom, a műfajmonográfiák híve maradok ezután is. – Mit ajánl a most induló néprajzos(ok)nak? – Nincs bátorságom az ajánlásokhoz, végül is – ahogy a sláger mondja – "mindenki másképp csinálja". – Beszéltünk könyvekről, munkáiról, beszéljünk az életéről is. Hol született, s milyen volt a gyermekkora? – A Hargita megyei Korondon születtem 1937. október 27- én. Édesapám akkor pénzügyi tisztviselő volt, s mint ilyent, minden két, két és fél év elteltével tovább helyezte a hatalom. Apám 35 éves korában meghalt, s Gizella édesanyám visszaköltözött három gyermekével Hármasfaluba (Csokfalvára). Itt végeztem elemi iskolai tanulmányaimat. Akkoriban faluhelyen is nagy volt a szegénység, varrónő édesanyám éjt nappallá téve dolgozott érettünk. Ilyen körülmények között is szép, nagyon szép álmokat dédelgettem a jövendőről. – Korondon kívül Erdőszentgyörgy és Kibéd is fontos állomás az ön életében. Mit kapott a két helységtől? – 1955. október 1-jén lettem – frissen érettségizettként – az induló erdőszent- györgyi líceum egyszemélyes "titkársága" (kívül ez volt az ajtóra felírva). Tizennyolc éves voltam akkor, már gyűjtöttem a népköltészetet, és folytattam a még harmadik osztályosként elkezdett versírást. 1957 őszétől bentlakási nevelő (pedagógus) lettem. Épp akkor felvételiztem a mai Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára, a levelező tagozatra. Erdő-szentgyörgyön váltam érett legénnyé. Kezdtem közölni a sajtóban, a marosvásárhelyi Vörös Zászló lap hozta első cikkeimet, riportjaimat. Az erdőszentgyörgyi helyi rádióstúdióban egyre gyakrabban jelentkeztem könyvrecenziókkal, Kádár Klári, a szerkesztő épp hármasfalusi volt. 1960-ban, 51 éves korában elhunyt édesanyám, így egyik napról a másikra családfenntartó lettem, két húgom eltartásáról is gondoskodnom kellett. Anyám mondogatta volt: "Fiam, mikor bajba kerülsz, nehézség támad, szorítsd össze a fogaidat, a lelkedet acélosítsad, az Isten megsegít". Úgy cselekedtem, ahogy anyám mondta. 1962-ben, huszonöt évesen kerültem Kibédre, ahol magyartanárként dolgoztam nyugdíjas koromig. A község akkor még elevenen őrizte az évszázados hagyományokat. Csodavilágba csöppentem, már könyvekben kezdtem gondolkodni, döntöttem: fokozatosan megörökítem Kibéd szellemi arculatát. Erőfeszítéseim nem voltak/lettek hiábavalóak, ezt megjelent könyveim zömével igazolom. Különben: Kibéd vezetősége, önkormányzata díszpolgári címet adományozott 2009-ben. – Gyerekei nem viszik tovább a néprajzkutatást, de mindannyian a tanári pályát választották… – Úgy igaz: Jutka lányunk magyartanár, Ani lányunk matematikát tanít, Zoltán fiunk történelemtanár, több írása jelent meg a kolozsvári Korunkban. – Milyen kapcsolatot ápol Koronddal, a Hazanéző folyóirattal és a "hazanéző" írókkal, művészekkel, a korondi táj szerelmeseivel? – Amikor első írásaim kezdtek megjelenni, a korondi értelmiségiek újólag fölvették velem a kapcsolatot. Neveket mondok: Ambrus Lajos, Páll Lajos, Tófalvi Zoltán, István Lajos. Ez utóbbi azon is ügyködött, hogy kiderítse: melyik házban születtem? A szülőházam ma is áll a városiasodó nagyközség régi központjában, a volt patika épülete mellett, István Mihály bácsi lakik benne. A Hazanéző folyóiratnak indulása pillanatától állandó munkatársa lettem, egyben szerkesztőbizottsági tagsággal is megtiszteltek. Föltétlenül meg kell említenem, hogy a Hazanéző Könyvek sorozatban három könyvem is napvilágot látott: egy kibédi meséket tartalmazó kötet (1993) és két rovásíráskötet (1995, 1998). Aztán 2007 novemberében a Firtos Művelődési Egylet vezetőtanácsa tiszteletbeli tag címet adományozott. Az együttműködés azóta sem lanyhult. Ragaszkodásomat Serlegén című haikuversemben örökítettem meg, íme: Korond álmai / Aranypénzként csengenek / Sorsom serlegén. – Köztudottan nem vállal nagy utazásokat, előadásokat, elég ritkán hagyja el a kibédi Belszeget. Ha mégis sikerülne, hová szeretne elmenni a nagyvilágban? – Külföldre először 1990-ben jutottam el, Budapest, Pécs, Bonyhád, Mohács voltak állomáshelyeim. 1991-ben Szegeden részt vettem a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, ahol előadást is tartottam. A futó évekkel már nem bírom a versenyt, úgyszólván sehová sem utazom. Kolozsváron például jó 25 éve nem jártam. Ha kimerészkedem is a közelebbi városokba, betegen térek haza. Itthoni munkálkodásom teljesen leköt. A legelső kibédi tanítványaim már 63 évesek, tehát ők a legfőbb adatközlőim. Mert ma is gyűjtök népköltészetet. – Egyik régebbi könyvének ezt a címet adta: Siratóim lesznek az égi madarak. Ezt komolyan gondolta? – Az elmúlás gondolata már apró gyermekségem idején foglalkoztatott. A siratóim lesznek motívuma azóta kísért. Ezt időskori lírám is tanúsítja. Íme a Fokozatosan című haikum: Most önmagamnak / Leszek – fokozatosan – / Végállomása. Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
